Hajnalka – High Care Stúdió
(Hévíz)

Hajnalka – High Care Stúdió
(Hévíz)

VENDÉG VÉLEMÉNY

Tisztelt High- Care Cosmetics Hungary és Kedves Krisztina!

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, hogy kipróbálhattam a kiváló termékeik és eszközeik hatását. Éppen a legjobb időszakban nyertem a „High Care megszépítünk 2018” pályázatán, mert egy testi-lelki átalakulás folyamatát segítettek megvalósítani. Az elhatározás már korábban megszületett, de még nem tudtam melyik szépségszalonban segítenek megvalósítani az elképzeléseimet. Bár már rég elhagytam a tinikort, sajnos a pattanásokat nem, ezért szerettem volna valamit kezdeni a tág pólus, pattanásos és aknés bőrömmel.

A lehető legjobb választás és persze nagy szerencse, hogy az utam és rengeteg ajánlás is Skublics Krisztina hévízi szalonjába vezetett. Már, amikor beléptem éreztem, hogy jó helyen járok. Az üzletben halk meditációs zene szólt és az asztalkákon illatos gyertyák égtek. Annyira magával ragadott az egész helység hangulata, hogy egyből elengedtem a hétköznapi nehézségeket és átadtam magam a pillanatnak.

Krisztina vidám és közvetlen személyisége rögtön elvarázsolt, szakmai hozzáértése lenyűgözött. Kezelések előtt mindig elmondta, hogy aznap milyen krémeket és eszközöket alkalmaz. Tájékoztatott, hogy ezeknek milyen hatása lesz a bőrömre, kezelés alatt mit fogok érezni. Jól esett, hogy közben is folyamatosan érdeklődött, hogy hogyan érzem magam. Köszönöm, hogy nagy empátiával és figyelemmel fordult mindig felém, így különlegesnek és fontosnak érezhettem magam.

Mindig nagyon jó érzésekkel, kipihenve és szebb bőrrel távoztam. A termékek és eszközök hatására a pórusaim kisebbek lettek, ráncaim kisimultak és a bőröm puhábbá vált. Ez nyilvánvalóan a lelkiállapotomra is kihatott, így magabiztosabb lettem.

Mégegyszer köszönöm a lehetőséget a változásra, velem együtt egy újabb lelkes klienssel bővül az ügyfélköre.

L-ne T.Hajnalka

ANAMNÉZIS

Vendég neve: Dr. L-né T. Hajnalka
Kezelések száma: 4 alkalom
Kezelés alatt használt krém: Pure Feel Good krém (próba krém)
Kezelések gyakorisága: heti 1x

Bőr állapota a kezelések előtt: korpás seborea, miteszer, gríz, tág pórus, dehidratált bőr mely helytelen krémhasználat miatt zsírosan hatású, elszarusodott fakó, fénytelen, oxigénhiányos bőr, érzékeny, kipirosodásra hajlamos, áll és állkapocs vonalában gyulladt, sok helyen betokosodott comedók, szem körül karikák, könnyzacskó, cserepes száj, apró ráncok szem körül.

  1. alkalom: Bőrdiagnózis
    Cleasing Balm, Pure Peeling Pads, Revival C vitaminnal, Gőz, Tisztítás, Teafa olaj, Vió, SPM arcnyirokmasszázs, Hatóanyagos arc- nyak- dekoltázs masszázs, Szájfeltöltés, Urban koncentrátum+Urban Day krém
  2. Cleasing Balm, Pure Peeling Pads, Revival, Utótisztítás, Vió, SPM nyirokmasszázs, Dermio Top Head, Szájfeltöltés, Platinum krém.
  3. Cleasing Balm, Pure Peeling Pads, Mezotérápia(Skin Frming 1 ml+Őssejt koncentrátum 1ml), Dermio Top Head, Charming Maszk, Timeless Aktív maszk, R&C+Set Up
  4. Cleasing Balm, Soft Peeling, Charming Maszk, Dermio Top Head, Ajakfeltöltés, Szemöldök igazítás és festés szempillafestés, Platinum krém.

Eredmény:
A kezelések során alkalomról alkalomra szemmel látható változás indult meg Vendégem arcán.
Bőre élettel telivé, puha tapintásúvá vált. Kisebb pórusok, friss oxigéndús tekintet, kevésbé karikás szemek, tisztuló bőr, a száj teljesen hidratált.